A kőműves hozza létre az épületek alapjait, legfőbb szerkezeteit, boltíveket és boltozatokat, lépcsőket épít, valamint elvégzi a külső és belső vakolást.
Keze nyomán lesz a tervből valóságos szerkezet. Ezt követően előkészíti az épület befejezéséhez szükséges egyéb építőipari burkolási, szerelési, asztalos és festési munkálatokat.
A kőműves nem csak az építőipari feladatokat látja el, hanem minden alkalommal tervez és alkot, ennek hála pedig egy kifejezetten kreatív szakmáról beszélünk.
Ajánlott minden fiatal számára, aki vágyat érez arra, hogy maradandót alkosson, és ezért akár hajlandó fáradságos munkát végezni.
Szakma neve: Kőműves
Szakmajegyzék száma: 4 0732 0608
Képzés hossza: 3 év
Jelentkezés előfeltétele: Sikeres ágazati alapvizsga
Hol tanulható: Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskolában a Ybl Miklós Építőipari Technikum és Szakképző Iskolában, vagy a Váci SZC Madách Imre Technikum és Szakképző Iskolában
A Tudásépítő-Team az építőipari, gépészeti és elektronikai szakmai oktatásban részt vevő diákok és felnőttek profi szakmai gyakorlati képzéséről gondoskodik. A tanulói munkaszerződéssel rendelkező hallgatók már tanulmányaik során a legmodernebb tanműhelyekben vagy legmenőbb építkezéseken végezhetik gyakorlati képzésüket.
Ha megbízol minket gyakorlati képzésed szervezésével, akkor cserébe fizetést, munkaruhát, étkezési hozzájárulást adunk, és a legnagyobb építőipari vállalatoknál tanulhatsz.
Ajánljuk azoknak a fiataloknak, akik ezzel a munkával stabil megélhetést szeretnének biztosítani maguknak. Az építőipar és a kőműves szakma versenyképes lehetőség, hiszen építkezők és építkezések mindig is voltak és lesznek, kőművesekre mindig szükség lesz.
A kőműves képzéshez az általános iskolád 8. osztályában továbbtanuláskor a Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskolába vagy a Ybl Miklós Építőipari Technikum és Szakképző Iskolába, vagy a Váci SZC Madách Imre Technikum és Szakképző Iskolába kell jelentkezned.
2600 Vác, Naszály út 8.
1149 Budapest, Várna utca 21/B.
2100 Gödöllő, Ganz Ábrahám u.1-3.
Az aktuális felvételi ponthatárokról tájékozódj az iskola honlapján.
2600 Vác, Naszály út 8.
1149 Budapest, Várna utca 21/B.
A képzés 3 éves. Az első évben, a 9. osztályban ágazati alapismereteket sajátíthatsz el, majd sikeres ágazati alapvizsgát követően kezdődhet a gyakorlati oktatás is.
A választott iskolád 9. osztályban sikeres ágazati alapvizsgát követően tanulói munkaszerződést köthetsz a Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközponttal, aki biztosítja gyakorlati képzésedet, és ahol 10. osztálytól kezdődően már havi nettó 100.000 Ft tanulói munkabért, munkaruhát, érkezési hozzájárulást is kaphatsz az oktatás alatt!
Amennyiben 9. osztály év végén szerződést kötöttél a Tudásépítő-Teammel, a gyakorlati képzésedet mi szervezzük, így modern tanműhelyekben és a legnagyobb építkezéseken tanulhatod meg a szakmát Magyarország legnagyobb építőipari cégeinél és szakembereitől.
Nézz körül további képzéseink között is.